Hunyadi Ferenc 1583-ban írt epikus költeményében az ifjú Báthory Istvánt Virtus és Voluptas istennő is a maga útjára akarja csábítani. Habár udvarhölgyeik háremét is felsorakoztatják a leendő lengyel király előtt, az allegorikus hölgyek puszta látványa kevés lenne István meggyőzéséhez. Értelmére is hatni akarnak, ezért aztán mindkét istennő beszédet intéz az ifjúhoz, amelyben saját maguk dicséretén és a másik szidalmazásán keresztül meg is teszik Báthory részére az ajánlataikat. Az előadás a két szónoki beszéd elemzésén túl egy jelentéktelennek tűnő gesztusra is felhívja a figyelmet: Virtus istennő csókjára, amely először – de Hunyadi életművében nem utoljára – a herkulesi válaszúton csattan el. Vajon milyen jelentőséggel bírnak ezek a szimbolikus csókok? Báthory miért örül jobban Virtus érdesebb csókjának, és miért akarja kardjával levágni az érzéki csókokat ígérő félmeztelen Voluptast? Nem utolsósorban igyekszem megválaszolni azt a kérdést is, hogy Virtus istennő arca tényleg szőrös volt-e.

Minden jog fenntartva.