Az előadás cáfolta a szakirodalom azon megállapítását, hogy a magyarországi jezsuitáknál a 18. század első felében nem volt igazi költő, hiányzott az önkifejező líra. Bizonyította Tarnai Andor mondatának igazát („…ami a 18. század második felében a magyar költészetben történt, az a század első felében a magyarországi latin költészetben már jelen van”). Gyalogi János például nemcsak versformában utánozta antik és neolatin mintáit, hanem komoly, vívódó mondandóját is könnyedén kifejezte latin verseivel. A szakemberek előtt ismeretlen, feltáratlan költeményeiben megfogalmazottak (és a kortársak elismerése) alapján jogosan mondhatta magáról: „concionator, et poeta”. Azt eddig is tudtuk, hogy jó szónok volt. Költeményei azt igazolják, hogy nem verzifikátor, hanem igazi költő. Az előadó arra is kitért, hogyan lehetne/kellene a magyarországi barokk költészet megbízható forrásbázisát létrehozni, amelyben a Gyalogi Jánoshoz hasonló, kevésbé ismert szerzők a kutatók látókörébe kerülhetnek.

Minden jog fenntartva.