Janus Pannonius itáliai tanulmányai idején mentorai felkérésére írt, az Anjou René nápolyi trónjának visszaszerzése körüli politikai és diplomáciai törekvésekhez kapcsolódó két politikai költeményét (Frigyes császárhoz Itália megbékítéséért, Renatus-panegyricus) a legújabb filológiai felfelfedezések (Szabó), az új kritikai kiadás, valamint a nemzetközi és hazai kutatások (Margolis, Dalloul) új megvilágításba helyezték. Ezek fényében előadásomban azt vizsgálom, hogy 1. az Alfonz-párti III. Frigyes császárt hízelgés révén René támogatására rávenni igyekvő, végeredményében „politikailag sikertelen” dicsőítő vers hogyan vált mégis sikeressé mint hálózatépítő eszköz, vagyis az Anjou dinasztikus önértelmezés irodalmi reprezentációjának minősülő költemény hogyan igyekezett az eltérő értékeket képviselő ideiglenes koalíciós partnerek (Ferrara, Milánó, Firenze) vezetőit vélt kulturális érdekközösségük révén egységes fellépésre sarkallni René mellett Alfonz ellenében, ráadásul a velencei patrícius, Marcello (az Alfonz-párti város névleges hadvezére) szorgalmazására 2. a Renét trónja visszaszerzésében bátorító, őt ideális humanista fejedelemként jellemző panegyricus a legújabb kutatások fényében (Hankins) mennyiben tekinthető a premachiavellista politikai idealizmus keretén belül értelmezhető humanista fejedelemtükörnek.

Minden jog fenntartva.