A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz osztályának vitaülése. Papp Ingrid: Identitás és intertextualitás a 17. századi magyarországi cseh irodalomban A 17. században Felső-Magyarországon és Alsó-Magyarország Dunától északra elterülő vidékén különböző népek (magyarok, németek, szlávok) éltek egymás mellett, regionálisan változó statisztikai arányokban, gyakran pedig egyazon településen vegyesen is. A szláv népesség a hazai nyomtatás kezdete óta a cseh, a kralicei Biblia megjelenése óta biblikus csehnek nevezett nyelvet használta irodalmi nyelvként és kulturális önreprezentációjához. Tarnai Andor kutatásai óta jól ismerjük ennek az északi területnek és az itt élő Hungarus-tudatú, de nem magyar ajkú értelmiségnek a magyartörténelmi hagyomány megítélése szempontjából később eminens fontosságúvá váló toposzrendszer kialakításában játszott tevékenységét. Az újabb kutatások nyomán a Tarnai által szilárdan kijelölt alapokhoz annyit tehetünk hozzá, hogy ugyanebben az értelmiségi körben a fertilitas Pannoniae magyar hagyományát betetőző patrióta szemléletű toposzrendszer a németországi és az azzal regionálisan összefüggő szláv ajkú területek birodalmi tudatának történeti elemei és a magyarországi szláv identitás csehországi műveltségi összetevői reprodukálásával és reflektálásával épült tovább.

Minden jog fenntartva.