Előadásomban Theodor. W. Adorno autonóm műalkotásról és Lukács György realizmusról alkotott koncepciójának vázlatos fogalmi rekonstrukciójára törekszem. Mindkét elképzelés a tőkés termelési mód Marx által adott bírálatából indul ki, ám esetenként szögesen ellentétes irányú következtetésekre jutnak. Adorno az avantgárdban, például Schönberg zenéjében pillantja meg azt a pontot, ahol a műalkotás képes a kultúripar mechanizmusa alól kikülönülni. Lukács ezzel szemben az avantgárdot a közvetlenség fetisizációjaként utasítja el, és ehelyett a tárgy társadalmi genezisének feltárását tekinti kiútnak az intenzív totalitásként értett realista műalkotásban. Előadásomban kitérek a két filozófuseltérő Marx-olvasatainak implikációira, továbbá a saját politikai pozícióikból adódó különbségekre is. Végül azt a kérdést is fölteszem, hogy milyen aktuális relevanciája lehet, ha lehet ma a fenti marxista kiindulópontú esztétikai elméleteknek, illetve műkritikai gyakorlatoknak.