A kora újkortól kezdve általánosan elfogadottá vált, hogy a kialakuló tudományok művelése nyelvelméleti okokból leginkább az anyanyelven lehetséges. A partikuláris nyelveket, illetve azok szókészletét különböző mértékben tartották alkalmasnak a valóság lehető legteljesebb leírására. Az anyanyelvekkel valófoglalkozás egyik legkorábbi metaforája a „kincskeresés”, ami az adott nyelvben rejlő lehetőségeket, azok feltárását a vagyonossá válás hasonlatával írta le. Leibniz – nyilván nem előzmények nélküli – nyelvfilozófiája, különösen az Unvorgreifliche Gedanken című írásában szakít ezzel a megközelítéssel, s a szavakat már a(váltó)pénzhez hasonlítja, ahol az érték alapja immár a közmegegyezés. Előadásomban egyrészt ezt a folyamatot mutatom be, másrészt hazai példákat hozok ezek magyarországi hatására.