A XIX. század első felében megalakult családi- és magán alapítású könyvkiadók a század második felére részvénytársaságokká szerveződtek át, melyben az alapítók vagy leszármazottaik csak résztulajdonosokká, részvényesekké váltak. A nagyüzemi lap- és könyvkiadás biztosítása banki- és magántőke bevonását tette szükségessé ehhez a folyamathoz. Az információrobbanás következtében új lapok alakultak, új újságtípusok jelentek meg a piacon, a folyóiratok körül csoportosulószépírók kötetben is kiadták műveiket. A részvénytársaságok a kínálat és keresletelve alapján újabb és újabb tematikus könyvsorozatokat jelentettek meg, melynek marketingje is megváltozott. Ebben a folyamatban két kiadó járt élen: a Franklin Társulat és a Révai Testvérek, akik előbb közös vállalkozásokban próbálták a felvevőpiacot kiszélesíteni, a századelőn már riválisokká váltak, s 1912-ben került sor a Franklin–Révai-perre. A per visszhangjai a legszélsőségesebb kapitalista könyvkiadás versengéseként aposztrofálták az esetet, elmarasztalva a"részüzlet"; különféle módszereit alkalmazó, agresszív terjesztési módot. Révai Mór János, aki a jogi procedúrából vesztesen került ki, reagált a „kapitalista könyvkiadás”; rá irányuló vádjára, melynek egyik hangadója, Kőhalmi Béla a Huszadik Században fogalmazta meg éles hangú kritikáját.Előadásomban az átalakulási folyamat mögött zajló gazdasági-kulturális tendenciákat vizsgálom a „kapitalista könyvkiadás” szintagma értelmezése érdekében.