Az emberré válás evolúciós folyamatának egyik kulcsfontosságú tényezője, hogy a változó környezeti feltételek között fellépő alkalmazkodási kényszerek a hominidák szociális és kognitív képességeit olyan speciális fejlődési pályára állították, melynek egyenes következménye volt egy hiperszociális, fejlett kommunikációra, nyelvhasználatra képes faj, a Homo sapiens megjelenése. Annak érdekében, hogy megtudjuk kommunikációs rendszerünk és egyéb kognitív képességeink mely aspektusai azok, amelyek megkülönböztetnek minket az állatvilág többi tagjától, elengedhetetlen az a komparatív megközelítés, amely filogenetikai rokonainkat, a csimpánzokat és más főemlősöket vizsgálja. Továbbá fontos egy az emberi környezetben élő, és ahhoz evolúciós léptékben alkalmazkodott faj, amilyen a kutya, vizsgálata is, amely rávilágít, hogy ökológiai környezetünk és az ezzel járó szelekciós nyomások milyen képességek megjelenéséhez vezetnek. Az előadás egyrészt olyan vizsgálatokat mutat be, melyek célja az volt, hogy különböző fajoknak (főemlősök, kutya, madarak) emberi nyelvet tanítsanak valamilyen formában, valamint kitér olyan kísérletekre, melyek az emberi nyelvhasználathoz – vélhetően – szükséges különböző kognitív képességek (kategorizáció, referencialitás, vokális imitáció) megfelelőit kutatják az állatvilágban.

Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported