A nyelvtudományban a nyelvet elsősorban olyan önálló rendszerként értelmezik, amelynek egyes komponensei társas-kognitív kontextusuktól és egymástól is jórészt függetlenek. Ez a szemléletmód tulajdonképpen már Saussure nyelvészetét jellemzi, tételszerű, főként az elmére vonatkoztatott megfogalmazása azonban inkább a generatív nyelvelmélethez köthető: Chomsky szerint a nyelvtan általános, absztrakt rendszere (az ún. univerzális grammatika) egy zárt, szintaktikai meghatározottságú mentális struktúra, amelynek egyes moduljai maguk is autonóm módon működnek. Az előadás arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a nyelv ontogenezise ennek a közkeletű elképzelésnek neurológiai és kognitív szempontból egyaránt ellentmond: a nyelvelsajátítási, illetve a későbbi nyelvi szocializációs folyamatok arra mutatnak, hogy a grammatikának szükségszerűen egy olyan heterogén, dinamikus rendszernek kell lennie, ami az elme egészébe széleskörű, elemi szintű hálókapcsolatokkal, fokozatosan modularizálódva ágyazódik be.

Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported