A nyelvi folyamatok kapcsán az ún. történeti nyelvészetben – döntően az újgrammatikus tanok nyomán – mintegy százötven éve szabályos és analógiás változások kettősségéről beszélnek. Az előadás a lipcsei alapítók által megfogalmazott eredeti újgrammatikus elveket, majd ezek utóéletét elemezve arra kíván rámutatni, hogy a nyelvi mechanizmusoknak ez a felfogása voltaképpen anélkül vált általánosan elfogadott axiómává a nyelvtudományban, hogy a koncepciót valaha is empirikusan igazolták volna. Maga az elképzelés ugyanis nemigen fér össze a nyelv relatív természetével, nem véletlen, hogy a vélt szabályos változások háttértényezői mindmáig kérdőjelesek, az analógiás alakulásoké pedig – legalábbis olyan formájukban, ahogyan ezeket a 19. század vége óta értelmezni szokás – bizonytalanok maradtak. Az újgrammatizmus kritikájának tanulságaiból az előadás végére egy olyan dinamikus és heterogén hálómodell képe körvonalazódik, amelyben a változások immár kontextusukba ágyazva, relatív módon tűnnek fel, így eleve csak mozgatórugóikkal együtt, a közösségi eredetű mintahatások statisztikai összjátékaként ragadhatók meg. (http://mnytud.arts.unideb.hu/tkny/ea1_4.html)

Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported