Az előadás egy olyan nyelvfogalom felvázolására törekszik, amely – az anyanyelv és a csoport szerves kapcsolatának tételéből kiindulva – az emberek nyelvét természetes valójában, társas közegébe ágyazva mutatja be. Napjaink meghatározó nyelvtudományi iskolái (az ún. történeti nyelvészet, valamint a strukturális és formális irányok) a nyelv és a közösség összetartozását elismerik ugyan, de ennek a relativitásra utaló köteléknek az elvi jelentőségét nem tudatosítják, így a nyelvet lényegében mégis abszolút módon közelítik meg. A nyelv klasszikus értelmezéseinek problémáit az előadás rendhagyóan, a nyelvújítás és a nyelvművelés történetének példáján keresztül tárgyalja. Az ortológus–neológus szembenállás elemzésével a nyelvújításnak arra az eddig csak kevéssé emlegetett periódusára hívja fel a figyelmet, amelyikben a mesterségesen alkotott szavakat nem egy múlt- vagy jövőbeli eszményként elképzelt nyelvhez, hanem a beszélőközösség természetes mércéjéhez viszonyították. Az előadás a neológia e szakaszát a későbbi nyelvműveléssel, illetve a 19–20. század nyelvészeti irányainak nyelvképével összevetve végül egy olyan, a közösség nyelvét megjelenítő metaforikus hálóhoz jut el, amiben sem az abszolút nyelvi norma, sem pedig a nyelvtudományból jól ismert homogén nyelvszokás, langue és „ideális beszélő” fogalmak nem értelmezhetők: mivel a háló a fizikailag is tetten érhető egyes nyelvek lazább-szorosabb társas kapcsolataiból szerveződik, csakis egy dinamikus és heterogén közösségi nyelvet körvonalazhat. (http://mnytud.arts.unideb.hu/tkny/ea1_1.html)

Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported