Schleicher családfamodelljére alapozva az összehasonlító nyelvtudományban a 19. század második felétől axiómának számít, hogy a közösségi értelemben vett nyelvek mindig egyetlen előzményre vezethetők vissza, ezért rokonsági viszonyaik is kizárólag erre az alapnyelvre hivatkozva jelölhetők ki. Az előadás arra kíván rámutatni, hogy ez a közkeletű vélekedés nem más, mint a családfa-metafora szükségszerű, a priori következménye, amely azonban a valós nyelvi folyamatoknak nemigen felel meg. Az evolúcióelmélet ötletére is támaszkodó schleicheri koncepció — többek között Darwin biológiai törzsfájának mechanikus és félreértésekkel terhelt adaptációja miatt — a nyelvek genezisének modellezésére eleve, pusztán szerkezetéből adódóan alkalmatlannak látszik. A nyelvek alakulástörténetének egyes sajátosságait ugyanis aránytalanul hangsúlyozza, miközben a többit az észrevehetetlenségig elrejti, ezáltal — a rokonság fogalmi értelmezését szűkre szabva — a folyamatokról egyoldalúan torz képet közvetít, az eredendő nyelvkeletkezésről pedig nem is tud számot adni. Bár az előadás a kérdéshez ezúttal még elsősorban a problémák bemutatása felől közelít, a kritikai elemzés nem önmagáért való: annak a rokonsági hálómodellnek az elméleti-módszertani hátterét alapozza meg, amit a sorozat következő darabja állít majd a családfaábra helyébe. http://mnytud.arts.unideb.hu/tkny/ea1_2.html

This work is licensed under the Creative Commons Attribution-Noncommercial-No Derivative Works 3.0 Unported